A szlovák EP-képviselőket fogadta az államfő
dnes 16:07
Pozsony, május 22. (TASR) - Peter Pellegrini államfő pénteken az elnöki palotában fogadta a szlovák EP-képviselőket, az EU következő költségvetéséről, a migrációs szerződés megvalósításáról és biztonsági kérdésekről beszélgettek. Ez volt a második ilyen jellegű találkozó - tájékoztatta a TASR-t az elnöki hivatal.
Az államfő elmondása szerint a találkozó célja a tényszerű és tárgyilagos párbeszéd megvalósítása volt a különböző pártállású EP-képviselőkkel, valamint a közös pontok megtalálása a szlovák érdekek érvényesítése érdekében az unióban. „Szlovákiának magabiztosan kell hallatnia a hangját Európában, világosan és konstruktívan védeni a nemzeti érdekeit, ugyanakkor tisztelni az EU-n belüli együttműködés és párbeszéd értékét” – jelentette ki Pellegrini.
Az EU következő költségvetése kapcsán az államfő azt hangsúlyozta, az európai források odaítélésére vonatkozó szabályoknak igazságosnak és érthetőnek kell maradniuk. Szóba került az uniós migrációs paktum végrehajtása, valamint az, hogy tekintettel kell lenni az egyes tagállamokra nehezedő reális terhekre.
Téma volt az unió reagálási képessége a biztonsági és geopolitikai kihívásokra – köztük az ukrajnai háborúra vagy a közel-keleti helyzetre, továbbá az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola jövő hónapban esedékes szlovákiai látogatása.
hlp