Magyarország üdvözli az Alkotmánybíróság döntését, bírálja a Beneš-dekrétumokat

včera 21:26
Budapest/Pozsony, május 20. (TASR) -  Üdvözölte és mérföldkőnek nevezte a szlovákiai magyarság jogvédelmében Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős magyar miniszter szerdán a szlovák Alkotmánybíróság döntését, amelynek értelmében Bosits Miklós magyar állampolgár és társai megtarthatják a Szlovákiában örökölt földterületüket. A magyar tárcavezető Facebook-bejegyzésében ugyanakkor hangsúlyozta: a valódi áttörés még várat magára. Erre reagálva a szlovák külügyminisztérium határozottan visszautasította Tarr állításait, hogy Szlovákia módszeresen megsérti a magyar állampolgárok jogait, illetve etnikai alapon hajt végre vagyonelkobzást - tájékoztatott a TASR hírügynökség. Tarr a Facebook-bejegyzésében azt írta, Szlovákia az „1945-ös magyarellenes rendelet" alapján, nyolcvan évvel a rendelet elfogadása után megpróbálta elkobozni a Bosits család vagyonát. „Bízunk benne, hogy ezzel az ítélettel végre szabadon rendelkezhetnek a tulajdonukkal" - tette hozzá a miniszter. Tarr Zoltán ugyanakkor megjegyezte, hogy az alkotmánybírósági döntésnek nincs precedensértéke a többi, több ezer hasonló földelkobzási ügyben. A bíróság megkerülte az igazán érzékeny kérdést, és nem vizsgálta, hogy el lehet-e ma venni valakitől a földjét kompenzáció nélkül, pusztán azért, mert az, akitől örökölte, magyar volt. Kitért arra is: a szlovákiai Magyar Szövetségnek és a vele együttműködő független jogászoknak köszönhetően pontosan tudható, hogy 1991 óta a szlovák állam folyamatosan vesz el földeket a magyarok és a németek örököseitől. Sokszor olyan családoktól is, amelyek ma már szlovák nyelvűek és identitásúak. Válaszában a szlovák külügy határozottan visszautasította a magyar miniszter állításait. A tárca közölte, a szlovák bíróságok, köztük az Alkotmánybíróság határozatai a szlovák jogrenden és a jogállamiság elvein alapulnak. „Az említett ügy konkrét kérdéseket érintett. Magát a háború utáni jogi keretrendszert sem az Emberi Jogok Európai Bírósága, sem a szlovák Alkotmánybíróság nem kérdőjelezte meg” – közölte a minisztérium, hozzátéve: Szlovákia „az európai normákkal és a nemzetközi kötelezettségeivel összhangban már hosszú ideje garantálja a nemzeti kisebbségek, köztük a magyar kisebbség jogainak védelmét”. A szlovák külügyminisztérium szerint az érzékeny történelmi kérdéseket nem szabad politikai konfrontációra, illetve arra felhasználni, hogy olyan országként fessék le Szlovákiát, amely megsérti a jogállamiság elveit. Épp ezért Szlovákia kész érdemi, a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet folytatni partnereivel, köztük Magyarországgal is, de visszautasítja a kérdés egyoldalú és politikailag motivált értelmezését. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring