Megváltoztatná a Slovensko a népszavazás érvényességi küszöbét
20. mája 2026 11:31
Pozsony, május 20. (TASR) - Megváltoztatná a Slovensko mozgalom a népszavazás érvényességi küszöbét, a vonatkozó alkotmánymódosítás tervezetét már beterjesztette a parlamentbe. Szerinte a népszavazás intézménye a jelenlegi feltételek mellett nem működik.
„Azt javasoljuk, hogy egy népszavazás akkor legyen érvényes, ha legalább fele annyian vesznek részt rajta, mint a legutóbbi parlamenti választáson, és a résztvevők több mint fele egyetért a feltett kérdéssel” – közölte a Slovensko-Za ľudí frakciója.
Érvelése szerint a módosítás reálisabbá és igazságosabbá teszi a népszavazási küszöböt, mert a jelenlegi szabályozás mellett a népszavazás intézménye gyakorlatilag működésképtelen.
Szlovákiában eddig kilenc népszavazás volt, de csak egy lett érvényes. A fő akadály, hogy az összes szavazásra jogosult állampolgár több mint felének részt kell vennie rajta. „A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy ez a feltétel akadályozza a közvetlen demokrácia gyakorlását, és inkább elriasztja az embereket a közügyekben való részvételtől” – tette hozza a Slovensko mozgalom.
hlp