Gašpar szerint újabb politikai indíttatású merénylet történhet Szlovákiában

19. mája 2026 17:01
Pozsony, május 19. (TASR) - Tibor Gašpar (Smer-SD), a parlament alelnöke kedden megismételte, ebben a feszült helyzetben ismét politikai merénylet történhet Szlovákiában. Felszólított minden pártot és minden politikust, hogy tegyenek a megbékélésért és a feszültségek enyhítéséért. Szerinte a médiának is ezt kell tennie. Gašpar emlékeztetett, hogy pénteken (május 15.), a merénylet második évfordulóján Robert Fico (Smer-SD) nyugalomra és politikai értelemben vett fegyverszünetre szólított fel. Azt mondta, ennek ellenére úgy látja, a hétvége még az átlagosnál, és az aktuális politikai helyzetben megszokottnál is feszültebb volt. A parlament alelnöke emlékeztetett azokra a kijelentésekre, amelyeket néhány ellenzéki politikus hozzá intézett. Szerinte ezek olyan megszállottságról és politikáról árulkodnak, amit nemcsak retorikai szinten kell elítélni, hanem vélhetően már a bűnüldöző szervekre tartoznak. Közölte, hogy feljelentést tesz a vele kapcsolatos kijelentések miatt. Gašpar felszólította az ellenzéki politikusokat, hogy hagyjanak fel ezekkel a kijelentésekkel. „Mert persze ez radikalizálja a mi támogatóinkat és szavazóinkat is, és könnyen megtörténhet, hogy az ellenzéki oldalt, valamelyik ellenzéki képviselőt érheti baj” – mondta Gašpar, és hozzátette, felszólítja a kollégáit is, hogy a politikában elfogadott kifejezésrendszerrel éljenek. Pénteken volt két éve annak, hogy a nyitrabányai (Handlová) kihelyezett kormányülés után rálőttek a kormányfőre. A merénylő, Juraj Cintula súlyos sérüléseket okozott a miniszterelnöknek. Április végén a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a rá kiszabott 21 éves börtönbüntetést, és megállapította, hogy a bűncselekménnyel az állam alkotmányos rendjének felforgatása volt a célja. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring