Fico: Marad a kőolaj-ellátási válsághelyzet, gázolaj már exportálható
včera 17:01
Pozsony, április 8. (TASR) - Fennmarad a kőolaj-ellátási válsághelyzet Szlovákiában, de gázolajat már importálhat a kőolaj-finomító a környező országokba – jelentette be a kormány ülése közben Robert Fico (Smer-SD) kormányfő és Denisa Saková (Hlas-SD) gazdasági miniszter. Közölte, hogy a Slovnaft vasárnap (április 5.) visszaadta az állami olajtartalékból kölcsönzött kőolajat.
„A megállapodás szerint a szlovákiai kőolaj-ellátási válsághelyzet fennmarad, a kölcsönt visszaadta a Slovnaft. A tankolási mennyiségre vonatkozó kormányrendelet április 19-ig érvényes. Kiiktattuk azt a részt, amely megtiltotta az exportot a finomítónak” – sorolta Fico.
Saková közlése szerint a közel-keleti konfliktus kezdete óta átlagban 48 centtel emelkedtek Európában az üzemanyagárak. „Szlovákiában a kormány és a Slovnaft konstruktív együttműködésének köszönhetően az elmúlt két hétben átlagban csak 10-15 centtel. A mai árak is elfogadhatóak a szlovákiai piac számára” – mondta Saková.
„Visszaadtuk a tartalékalapba a 105 ezer tonna kőolajat. Arab és norvég kőolaj keverékét. Most már nagyobb kapacitással dolgozik a Slovnaft, mint a válság kitörése előtt, akkor napi 7000-7500, ma 12 ezer tonna kőolajat dolgozunk fel. Feltételezéseink szerint április végére futhat fel 100 százalékra a termelés” – mondta Szabó Gábor, a Slovnaft igazgatótanácsának elnöke.
„Azt a kérdést kaptuk a kormánytól, képesek vagyunk-e exportálás mellett ellátni a hazai piacot. A válaszunk igen, hiszen a Slovnaft mindig is exportálta a termékei 60-65%-át, főleg a környező államokba” – tette hozzá Szabó.
A kormányrendelet szerint péntektől (április 10. 4.) lehet gázolajat exportálni.
„Az exporttilalom okai fokozatosan megszűntek. A jelenlegi kormányrendelet célja a gázolaj kivitelét ideiglenesen korlátozó korábbi rendelet 2. paragrafusának eltörlése” – írta az Állami Tartalékalap az indoklásban.
A többi korlátozás érvényben marad, tehát a jármű üzemanyagtartályán kívül csak 10 liter gázolajat lehet tankolni kannába, és a külföldiek drágábban tankolnak. Az export engedélyezését a tartalékalap indoklása szerint a piaci helyzet változása tette lehető, továbbá az, hogy a Slovnaft elegendő kőolajat vásárolt más szállítási vonalak és az Adria-vezeték kihasználásával, és olyan szintre töltötte fel saját tárolórendszerét, hogy április 14-15-től teljes kapacitással működhet. Hagyományosan a Slovnaft látja el üzemanyaggal Csehország és Ausztria egyes régióit.
FIGYELEM: A TASR hangfelvételt csatolt a hírhez.
hlp