Gašpar ellenzéki kitalációnak tartja a leváltására tett javaslatot (2)

včera 16:30
Pozsony, március 17. (TASR) - Tibor Gašpar (Smer-SD) parlamenti alelnök szerint az ellenzék csupán kitalációkkal indokolta a leváltására tett javaslatot. Visszautasítja azt az állítást is, hogy a Btk. módosítása segített neki az ellene indított büntetőeljárásban. „Nem fogom kommentálni az ellenzék képtelen állításait. Ha a parlament jóváhagyta volna a rendkívüli ülés megnyitását, biztos felszólaltam volna. De mivel tudom, mi áll a javaslatukban, és mi az indoklása, most azt mondanám, legközelebb hívjanak fel előtte, és jobban megírom nekik” – reagált Gašpar újságíróknak a sikertelen megnyitási kísérletre. „Az a következtetés pedig egyáltalán nem igaz, hogy olyan törvénymódosításokat fogadtunk el a parlamentben, amelyek nekem segítenek. Eddig egyik sem segített” – jelentette ki a parlament alelnöke. Hozzátette, hogy minden gyanúsítottra vonatkozik az ártatlanság vélelme, ártatlannak kell tekinteni a bírósági ítélet kihirdetéséig. „Tehát ha érvényes az ártatlanság vélelme és semmilyen törvényi előírás nem tiltotta, hogy elinduljak a választáson, akkor hol itt a probléma, nem szegtem meg semmilyen szabályt” – tette hozzá Gašpar. Róbert Puci, a Hlas-SD frakcióvezetője sem lát semmi okot Gašpar leváltására, az indítványt ellenzéki bohózatnak tartja, különösen az indoklását. „Gašpar azt mondta, ő jobban megírta volna, ha le akarná váltatni magát” – jegyezte meg Puci. Arra a kérdésre, nem elegendő ok-e a távozására, hogy büntetőeljárás folyik ellene, azt válaszolta, érvényes az ártatlanság vélelme. Michal Šimečka, a PS elnöke szerint a kormánypártok „elkaszálták” az indítványt, mert Gašpar gyáva ahhoz, hogy megvédje magát. „A funkciójából eredően van hatalma, médianyilvánossága, megfélemlítheti a bírókat és a nyomozókat. A koalíció pedig egy emberként fedezi” – jelentette ki. Mária Kolíková (SaS) tiszteletlennek tartja a kormánypártok viselkedését, kijelentette, a koalíció a bűnözők oldalán áll. A Slovensko és a KDH is bírálta, hogy a koalíció nem tette lehetővé a rendkívüli ülés megnyitását, szerintük félnek a kormánypárti képviselők. A KDH bejelentette, hogy ezek után a képviselői nem vesznek részt olyan vitaműsorban, ahol Gašpar is jelen van. „A KDH tiszteletben tartja az ártatlanság vélelmét, nem akar rögtönítélő bíróságokat. De azután, hogy ma a kormánypárti képviselők megakadályozták a parlamenti vitát Tibor Gašpar leváltásáról, a KDH nem vesz részt semmilyen politikai vitaműsorban, amelyen Gašpar is jelen lenne. Nem fogunk asszisztálni ahhoz, hogy a parlamenti vita helyet a médiában vitázzon” – magyarázta állásfoglalásában a KDH. A parlamentnek a keddi rendkívüli ülésen kellett volna tárgyalnia Tibor Gašpar (Smer-SD) parlamenti alelnök leváltásáról, de a képviselők nem szavazták meg az ülés programját. Leváltását az ellenzéki PS kezdeményezte, mert attól tart, hogy Gašpar visszaél parlamenti pozíciójával, és olyan lépéseket tesz, amelyekkel saját magán és a hozzá közel álló személyeken segít az ellenük zajló büntetőeljárásokban. A PS azzal érvelt, hogy a parlament tekintélyének megóvása miatt kell leváltani Gašpart, és nem lehet olyan ember a parlament alelnöke, akit súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolnak. FIGYELEM: A hírt az utolsó előtti bekezdéssel bővítettük. hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring