Pénzt követelt a tanulóktól egy kassai iskola előtt egy férfi
dnes 14:56
Kassa, február 6. (TASR) – Az elmúlt napokban pénzt követelt a tanulóktól egy kassai (Košice) iskola környékén egy férfi, és azzal fenyegetőzött, hogy megkéseli őket. Az iskola, a szülők és a rendőrség gyors közbelépésének köszönhetően már őrizetben van – tette közzé közösségi oldalán a kerületi rendőrség.
„A járási rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozója rablás miatt indított büntetőeljárást a 23 éves férfi ellen, és indítványozta előzetes letartóztatásba helyezését, amit a bíró jóváhagyott” – közölte a rendőrség.
Mivel védett személyekre támadt, 7-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Azután is nyomoz a rendőrség, hogy részt vett-e korábbi rablásokban, melyek Kassán történtek.
A bejelentést hétfőn (február 2.) kapta a rendőrség, kedden (február 3.) vették őrizetbe a férfit. „Egy diák felismerte a gyanúsítottat, a térfigyelő kamerák segítségével be lehetett azonosítania a mozgását, és fontos szerepe volt a bűnügyi nyomozók kiváló operatív-felderítő munkájának is” – közölte a rendőrség.
Miután az érintett szülők tájékoztatták az iskolát, az iskolai alkalmazáson keresztül az összes szülő figyelmeztetést kapott. A rendőrség megköszönte a szülők és az iskola gyors reagálását.
klm