A lábán sérült meg könnyebben két tanuló az iskolai lövöldözésben (2)

včera 20:23
Vágújhely, február 4. (TASR) - A lábán sérült meg könnyebben két tanuló a vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) Szent József Összevont Iskolában történt lövöldözésben. Egy hatodik fiú airsoft fegyverrel sebesítette meg két osztálytársát a szünetben. Csupán egyszeri egészségügyi ellátást igénylő felületi sérüléseket szenvedtek – mondta el sajtótájékoztatóján Katarína Jarošincová, az iskola igazgatója. „Ennek ellenére riasztottuk a rendőrséget, a mentősöket, a jogsegélyközpontot és a gyermekvédelmi felügyeletet. Készenlétben volt a válságkezelő stáb is, az iskolánknak két válságkezelő szakembere van” – tette hozzá. Az igazgató elmondta azt is, hogy a lövöldöző iskolással már korábban is voltak gondok, a helyzet kezelésébe bevonták a jogsegélyközpontot és a gyermekvédelmi felügyeletet is. A két megsérült diákkal nem voltak problémák, és azt hitték, játékfegyverről van szó. Egyelőre nem tudják, miért lövöldözött a hatodikos fiú. „Néhány szülő hazavitte a gyerekét, de a tanítás folytatódott” tette hozzá Jarošincová. Az iskola is kivizsgálja az ügy részleteit, és megteszi a szükséges lépéseket. Martina Fröhlich Činovská, a mentőszolgálat műveleti központjának munkatársa elmondta, két mentőautót küldtek a helyszínre. Két kiskorút láttak el, nyílt seb volt a combjukon. FIGYELEM: A hírt az utolsó bekezdéssel bővítettük. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring