Bober: Rendkívül nyugtalanító a Btk. újabb módosításának terve
16. januára 2026 16:20
Pozsony, január 16. (TASR) – Rendkívül nyugtalanító a Btk. újabb módosításának terve és az ezzel kapcsolatos vita, hogy mit tart még elfogadhatónak a társadalom, és mit embertelennek – jelentette ki Bernard Bober, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke.
„A keresztény értékek szerint minden ember tisztelünk, függetlenül a származásától és világnézetétől. Ezért határozottan nemet kell mondanunk a rasszizmus, az antiszemitizmus és a gyűlölködő nacionalizmus minden megnyilvánulására. A történelem fájdalmas leckét adott nekünk abból, hova vezet mindez: üldöztetéshez, ártatlan áldozatokhoz és pusztító háborúkhoz” – jelentette ki Bober.
Leszögezte, hogy az extrémizmus nem egy „eltérő nézet”, hanem az erőszak táptalaja. „Utasítsuk el ezért a populista ideológiákat, amelyek megosztanak bennünket. Védjük meg a környezetünket, és minden egyes állampolgár biztonságát és méltóságát” – szólított fel a püspöki konferencia elnöke.
Az SNS képviselői kezdeményezték a szélsőséges bűncselekmények elkövetéséért kiszabható büntetések csökkentését. Indoklásuk szerint racionálisabban és differenciáltabban kell meghúzni a büntetési tételek határait. Emellett törölnék a Btk.-ból a szélsőséges propagandaanyagok és egyéb tárgyak előállítására, terjesztésére és birtoklására vonatkozó tételt. Az SNS állítása szerint ugyanis az problémát okoz a gyakorlatban, és eltörlésével csökkenne a büntetőjogi megítélés függése a törvényszéki szakértők véleményétől a tételesen nem meghatározott kérdésekben. A párt további érve, hogy a védett érdekek büntetőjogi védelme megmarad a Btk.-ban.
FIGYELEM: A TASR hangfelvételt csatolt a hírhez.
hlp