Forró lemondott a köztársasági elnök nemzetiségi tanácsadójának posztjáról
včera 18:04
Pozsony, december 23. (TASR) – Forró Krisztián, a köztársasági elnök nemzetiségi tanácsadója kedden benyújtotta lemondását Peter Pellegrini államfőnek. Forró erről a közösségi hálón tájékoztatott.
„A mai döntés után nem is dönthettem volna másként. Ma benyújtottam lemondásomat a köztársasági elnöknek nemzetiségi tanácsadói tisztségemről. Számomra a közéleti szolgálat csak akkor vállalható, ha minden körülmények között összhangban marad az elveimmel: jogbiztonság, tisztelet és a közösségünk méltósága“ – írta Forró.
Hozzátette, hogy a munkát nem hagyja abba, és továbbra is kiáll a Szlovákiában élő magyarok és minden nemzeti közösség mellett.
Peter Pellegrini államfő aláírta a Btk. módosítását. Forró régebben kijelentette, a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos módosítások miatt megkérte Pellegrinit, hogy ne írja alá.
FIGYELEM: A TASR állásfoglalást kér a köztársasági elnöktől.
nms