Matovič szerint az átalakítás után az ÚOO nem fogja megvédeni a bejelentőket
včera 21:01
Pozsony, december 4. (TASR) - Az átalakítása után a Bejelentővédelmi Hivatal nem fogja védeni a bejelentőket, jelentette ki csütörtökön Igor Matovič, a Slovensko mozgalom elnöke a Bűncselekmények Áldozatainak és a Társadalomellenes Tevékenységet Bejelentőknek Védelmet Nyújtó Hivatal létrehozására (ÚOO) vonatkozó kormányjavaslatról folytatott parlamenti vitában. Matovič ezért azt javasolja, az intézményt nevezzék Társadalomellenes Tevékenységet Elkövetőknek Védelmet Nyújtó Hivatalnak.
Matovič szerinte a bejelentők bátran viselkednek, ezért védelmet érdemelnek. „Bajuk lehet belőle, ha bejelentik a visszaéléseket” – tette hozzá. Emlékeztette a kormányt, hogy Zuzana Dlugošovát, a ÚOO vezetőjét a Smer-SD-kormány alatt jelölték erre a posztra. Attól tart, a kormány „odadobja” a bejelentőket Matúš Šutaj Eštok belügyminiszternek, a Hlas-SD elnökének. Bírálta a Hlas-SD-t, amiért a pártelnök hátát védi.
Matovič beterjesztette az ülésen a Slovensko-Za ľudí frakció képviselőinek módosító indítványát. Azt javasolják, hogy az új hivatal neve legyen Társadalomellenes Tevékenységet Elkövetőknek Védelmet Nyújtó Hivatal. Ezt azzal indokolták, hogy az új hivatal „sem a bűncselekmények áldozatait, sem a társadalomellenes ügyek bejelentőit nem fogja védeni”, ezért azt szeretnék, hogy a hivatal neve összhangban legyen „valódi küldetésével”.
klm