Smer-SD: A PS-t választotta a KDH a konzervativizmus képviseletéhez (2)

6. novembra 2025 17:07
Pozsony, november 6. (TASR) - A Smer-SD azt állítja, a KDH a Progresívne Slovenskot (PS) választotta partnernek a konzervatív értékek képviseletéhez. A Smer-SD bejelentette, mindezt „tudomásul veszi”. Így reagált Milan Majerský KDH-elnök kijelentésére, aki ismételten kizárta a Smer-SD-vel való együttműködést. A párt szerint a KDH a progresszív és liberális pártokat részesíti előnyben. „Jó, hogy a konzervatív választók már most tudják, hogyan gondolkodik a KDH vezetése az ország jövőjéről” – közölte a TASR-nek küldött állásfoglalásában a Smer-SD sajtóosztálya. „Akinek van egy cseppnyi józan esze, tudja, hogy a keresztények és a szlovákok által vallott hagyományos értékek és történelmi hagyományok legnagyobb ellenségeinek halálos ölelésében a KDH-nak a töredékét sem sikerülhet elérnie mindannak, amit állítólagos legnagyobb ellenségével, a Smer-SD-vel közösen elért. Előre örülünk, hogyan tudja majd kezelni a KDH a Progresívne Slovenskoval a lelkiismereti szabadsággal kapcsolatos kérdéseket, kivételesen jó szórakozás lesz” – üzente a Smer-SD. A KDH-nak korábban sikerült elérnie, hogy a kormány által javasolt alkotmánymódosításba bekerüljenek a prioritásai, ilyen például Szlovákia szuverenitása az alapvető kulturális-etikai kérdésekben. Majerský ezt a mozgalom egyik legnagyszerűbb sikerének nevezte, de szerinte ez korántsem jelenti az, hogy a KDH más kérdésekben is egyeztetne a kormánypártokkal, és kizárta velük a választás utáni együttműködést. Majerský a héten tárgyalt a PS, az SaS és a parlamenten kívüli Demokrati vezetőivel, és megállapodtak abban, hogy közös céljuk a Fico-kormány demokratikus úton történő leváltása. „Tudom, miért ideges Robert Fico és a Smer. A kormányaik mindig mindent feléltek, lerombolták az állam iránti bizalmat és hagyták, hogy egy helyben topogjon az ország. A mostani a legrosszabb Fico-kormány, és ő is jól tudja, hogy nincs ereje semmit elfogadtatni” - reagált Majerský, állásfoglalását a KDH kommunikációs osztálya küldte el a TASR-nek. Szerinte a kormány csakis gyűlöletet terjeszt, így akarja elterelni a figyelmet saját alkalmatlanságáról. „Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Ez az újabb támadás is csak azt igazolja, hogy a tagságunk helyesen döntött, amikor kizárta a Smerrel való kormányzást. A KDH nyugodt, megfontolt erő lesz, és mindenkiért fog dolgozni, nem pedig néhány kiválasztott érdekei szerint” – tette hozzá Majerský. FIGYELEM: A hírt az utolsó bekezdéssel bővítettük. klm hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring