November 17-én felavatják Pozsonyban a Bársonyos forradalom emlékművét
10. októbra 2025 10:01
Pozsony, október 10. (TASR) - A pozsonyi (Bratislava) Szabadság téren november 17-én felavatják a Bársonyos forradalom emlékművét, amely a tiltakozó tömeget szimbolizálja.
„Az emlékmű a hatalom arroganciáját legyőző erőszakmentes polgári ellenállásra, az igazság erejére, a civil bátorságra és a demokratikus értékekre emlékeztet, melyeket ma is meg kell védenünk” – jelentette ki Matúš Vallo pozsonyi (Bratislava) főpolgármester. Az emlékmű az 1989-es diáktüntetések egyik fő helyszínén fog állni.
Radoslav Ragač történész szerint az egykori Gottwald téren felállított emlékmű a helyszínválasztással is a demokrácia győzelmét szimbolizálja az elnyomó hatalom felett. „Mivel eredetileg a Klement Gottwald szoborcsoport állt ott, melyet aztán összefirkáltak, lefestettek, letakartak, majd végül 1990-ben eltávolították” – mondta a történész.
Az emlékmű egy nagy alapzat, azokra a megemelt utcai beton virágágyasokra hasonlít, amelyekkel a tömeg mozgását akarták akadályozni annak idején a kormányhivatal előtt. A lábnyomok pedig a tüntetők akkor otthagyott lábnyomait idézik.
Az emlékműre kiírt pályázatot Braňo Lackovič, Emanuel Zatlukaj és Jakub Trajter munkája nyerte, a költségek egy részét a Szlovák Takarékpénztár Alapítványa állta.
hlp