PS: Robert Fico nem képviseli Szlovákiát Moszkvában, részvétele szégyen

včera 18:50
Pozsony, május 9. (TASR) - Robert Fico (Smer-SD) kormányfő nem képviseli Szlovákiát. Moszkvai útjával szégyent hozott magára és elárulta a szlovák érdekeket, még ha azt is állítja, hogy Szlovákiának az Európai Unióban van a helye. Ezt az ellenzéki PS mozgalom tagjai jelentették ki pénteki sajtótájékoztatójukon a kormányfő moszkvai útjára reagálva, melyet továbbra is kritizálnak. Michal Šimečka parlamenti képviselő és a PS elnöke arra emlékeztetett, hogy Fico volt az egyetlen az Európai Unió vezetői közül, aki részt vett a második világháború befejezésének 80. évfordulójára szervezett ünnepségeken. Šimečka szerint a csütörtöki (május 8.) tüntetések Szlovákia szerte is azt bizonyítják, hogy a kormányfő Moszkvában nem Szlovákiát képviseli. „A kormány külpolitikája keletre, Európából kifelé és orosz befolyás alá húz minket, nekünk pedig egyértelmű politikai alternatívát kell képeznünk, amely legyőzi ezt a kormányt és melynek hála Szlovákia visszatér oda, ahova tartozik: Európába” – jelentette ki Šimečka. Ivan Korčok volt külügyminiszter és a PS tagja azt a kérdést tette fel, mit gondolhatnak az uniós partnereink Fico moszkvai útjáról. Az ő szemükben Korčok szerint Fico már elhagyta az EU-t. „Ez durván sérti Szlovákia érdekeit. Ez az út csak egy színjáték a hazai közönségnek, miközben Fico ignorálja Szlovákia érdekeit” – értékelte Korčok azzal, hogy szerinte a kormányfő lépései kitaszítják Szlovákiát az EU-ból. Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminisztert is kritizálta, mert nem vett részt az EU külügyminisztereinek pénteki informális találkozóján az ukrajnai Lvivben. Korčok szerint Fico „nem engedi Blanárt munkába járni”. Felszólította továbbá Peter Pellegrinit, hogy nyilatkozzon a fennálló helyzetről. Beáta Jurík (PS) parlamenti képviselő ennek kapcsán hozzátette, Fico inkább meglátogathatná az oroszok által megszállt ukrán területeket. A kormányfő csütörtökön (május 8.) Moszkvába repült, hogy részt vegyen a második világháború befejezésének 80. évfordulójára szervezett ünnepségeken. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. nms
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring