Május 5-ig lesz kiállítva Pozsonyban az ukrán fronton szétlőtt mentőautó
15. apríla 2025 16:15
Pozsony, április 15. (TASR) - Május 5-ig lesz kiállítva a pozsonyi (Bratislava) Régi vásárcsarnok előtt egy orosz dróntámadásban szétlőtt mentőautó. Az ukrán frontról elhozott jármű kiállítása felett Matúš Vallo főpolgármester vállalt védnökséget és részt vett a keddi megnyitón.
Az Okszana névre keresztelt mentőautót Szlovákia ajándékozta az ukrán hadseregnek. Egy talapzaton állították ki, képernyőn lehet figyelni, ahogy a drón beméri a járművet.
Fedor Blaščák, a Nyílt Társadalomért Alapítvány igazgatója elmondta, tavaly novemberben adták át a mentőautót az ukrajnai Izjum város képviselőinek. Január 27-e után Rogyinszke település mellett lőtte ki egy orosz drón, a támadásban ketten meghaltak.
Miroszlav Kasztrana ukrán nagykövet kijelentette, a mentőautó a segítségnyújtás és a remény szimbóluma volt. „Az orosz hadsereg számára minden célpont, az olyan járművek is, amelyekkel életeket mentenek, a mentőautók, a tűzoltóautók és a civilek evakuálásra használt járművek is” – jegyezte meg. Hozzátette, a kiállítás a szlovákok szolidaritásának és az egységes kiállásnak a szimbóluma. „Közösen kell folytatnunk a harcunkat. Meg kell végre értenünk, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió nemcsak minket érint, hanem minden társadalmat, minden államot, amely tiszteli az emberi értékeket, a demokráciát és a szabadságot, az emberi jogokat” – mondta a nagykövet.
Ezt követően a mentőautót Prágában, majd Zsolnán (Žilina) és más városokban is kiállítják, nyáron a Pohoda fesztiválra viszik. „Minél több embernek akarjuk megmutatni a mentőautót a következő fél évben, hogy a saját szemükkel lássák, mit is jelent az ukrajnai háború” – jegyezte meg Blaščák.
„Ez a szétlőtt mentő azt is mutatja, a segítségnyújtásunk nem lehet csak egyszeri, és az agyunkba is be kell vésődnie, hogy támogatjuk azt, aki védi magát, és nem kérdezzük, hogy mit kapunk mi ezért” – tette hozzá Vallo azzal, gyűjtést szerveznek újabb mentőautók vásárlására.
Ennek kapcsán rámutatott, a civilszervezetek számos jótékonysági akcióban részt vesznek, de éppen az ilyen aktív emberek váltak a kormány támadásainak céltáblájává. Vallo bízik benne, hogy a parlament nem fogadja el a civilszervezetekről szóló törvényt.
FIGYELEM: A TASR hangfelvételt, valamint fényképeket mellékelt a hírhez.
hlp