A koalíciót támogató képviselők aláírását is kéri az államfő a kormányfőtől
19. februára 2025 12:14
Komárom/Pozsony, február 19. (TASR) - Peter Pellegrini államfő azt kérte Robert Fico (Smer-SD) kormányfőtől, hogy a kormányátalakítási javaslatához mellékelje a koalíciót támogató parlamenti képviselők aláírásait is. A kormányfő ezzel igazolná, hogy megvan a parlamenti többsége. Pellegrini még nem kapta meg a végleges kormányátalakítási javaslatot – erről szerdai, komáromi (Komárno) sajtótájékoztatóján nyilatkozott.
„Elvárom, hogy ha konkrét kormányátalakítási javaslattal jön az elnöki palotába a kormányfő, egyúttal mutassa fel azoknak a képviselőknek az aláírását is, akik eddig elutasították a koalíció támogatását, és így igazolják, hogy az átalakítás után hajlandóak erre” – jelentette ki Pellegrini.
Az államfő ezt alapfeltételnek tekinti, a kormányfő így igazolná, hogy megvan a parlamenti többsége. „Ez adna neki legitim felhatalmazást, hogy végrehajthatja a kormányátalakítást” – tette hozzá Pellegrini.
A köztársasági elnök még nem kapta meg a végleges kormányátalakítási javaslatot, nem is értesítették arról, hogy erre mikor kerülhet sor. Hozzátette, hogy a koalíciós tárgyalásokról rendszeresen tájékoztatják.
hlp