OĽANO: Bízunk benne, hogy sikerül végigvinni a Vírus-ügyben folytatott nyomozást

19. septembra 2023 18:02
Pozsony, szeptember 19. (TASR) – Az OĽANO a priatelia bízik benne, hogy sikerrel zárul a Vírus fedőnevű akció ügyében folytatott nyomozás, amelyet a katonai hírszerzés túlárazott beszerzései ügyében folytatnak – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Ľubomír Galko volt védelmi miniszter, az OĽANO a priatelia jelöltje. „Nincs más hátra, mit abban bízni, hogy sikerrel végigviszik a nyomozást” – mondta Galko, kiemelve a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) munkáját, amely a szavai szerint egy elképesztően kiterjedt ügyben folytatja a nyomozást. Roman Mikulec (OĽANO) volt belügyminiszter arról beszélt, hogy milyen kapcsolatban állt a katonai hírszerzés két korábbi meggyanúsított vezetője, Ján B. és Ľubomír S. Robert Kaliňák volt belügyminiszterrel. „Szeretném, ha nem feledkeznénk meg azokról az időkről” – jegyezte meg. A NAKA 16 személy és két jogi személy ellen indított eljárást a Vírus fedőnevű akció keretében. A gyanúsítottak között van Ľubomír S. és Ján B., a katonai hírszerzés két korábbi igazgatója. Az ügy a 2013-2020-as évekbe nyúlik vissza, amikor a gyanú szerint legalább 74 millió eurós kár keletkezett a katonai hírszerzésnél a védelmi technológiai berendezések beszerzésének túlárazása miatt. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu