A kormányfő a saját tartalékából támogatná a tehetséges fiatalokat

3. februára 2023 20:48
Pozsony, február 3. (TASR) – Önkormányzatok, civil és nonprofit szervezetek, alapítványok, egyházak és nevelési-oktatási intézmények pályázhatnak a kormányfői tartalékból kapott támogatásra. Támogatják a tehetséges fiatalokat, illetve az épületek és parkok felújítását. A pályázatokat február 28-ig lehet benyújtani. A TASR-t a Kormányhivatal (ÚV) sajtóosztálya tájékoztatta. „A tehetséges gyerekek és diákok támogatása, a települések közterületeinek a felújítása, illetve az épületek javítása és korszerűsítése tartozik azokhoz a területekhez, amelyek támogatására néhány százezer eurót elkülönítettem a kormányfői tartalékból” – állapította meg Eduard Heger (OĽANO) megbízott kormányfő. A tehetséges fiatalok támogatására maximum 5000 eurót lehet szerezni. Azok a fiatalok kaphatják meg, akik kitűnnek tudásukkal, illetve sport- vagy művészeti teljesítményükkel. A támogatást hazai vagy külföldi versenyeken való részvételre is lehet fordítani, ahogy sporteszközök, könyvek és hangszerek vásárlására is. A nyilvánosan elérhető zöld közterületek létrehozását és felújítását célzó projektekre maximum 10 000 euró összegű támogatást lehet elnyerni. Ezt például virág- vagy gyógynövényágyásokra, fasorok, gyümölcsösök létrehozására lehet költeni, amellyel enyhíteni lehet a régiókban a klímaváltozás következményeit. A támogatást épületek javítására és korszerűsítésére is lehet fordítani - konkrétan művelődési házak, polgármesteri hivatalok vagy alapiskolák felújítására. sz
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu