Čaputová: Európa lakosságának feladata újra egyensúlyt teremteni a kontinensen

19. mája 2022 19:03
Bern/Pozsony, május 19. (TASR) – A társadalmakon belül létezik polarizáció, léteznek egyenlőtlenségek, különbözőségek, a közösségi oldalak pedig gyakran felerősítik ezeket a jelenségeket és az extrémizmust erősítik. Európa lakosságának feladata újra egyensúlyt teremteni a demokratikus jogok és a felelősség vállalása között – jelentette ki csütörtökön Zuzana Čaputová szlovák államfő a svájci kormány tagjai előtt, a berni Szövetségi Palotában mondott beszédében. „A demokráciának meg kell védenie magát attól, hogy visszaéljenek vele, mert ez autokráciák kialakulásához vezethet. Mindez közös feladatunk – a közös értékeinken alapuló egységet kell megteremtenünk, egymás tiszteletben tartásával és a vélemények sokszínűségének megőrzősével” – mondta a szlovák államfő. Čaputová véleménye szerint Svájc és Szlovákia is a liberális demokrácia és a jogállamiság elkötelezett híve. „Függetlenül attól, hogy egyesek mit mondanak, a liberális demokráciának számos arca lehet, és megfér benne a szociális konzervativizmus, a liberálisok és a progresszívek is” – szögezte le. Szerinte Svájc erre tökéletes példa. Az államfő kitért az Ukrajna elleni orosz agresszióra is, amit az európai rend és biztonság elleni támadásnak nevezett. „Támadás az ellen, ami minden európai államnak lehetővé tette, legyen az nagy vagy kis ország, mint Szlovákia és Svájc, hogy szabadon válassza meg szövetségeseit és a saját útját járja” – jegyezte meg Čaputová, hozzátéve, hogy ez a tét a donbaszi harctereken vagy Charkivban is. Mindent meg kell tenni azért, hogy Oroszország visszavonja csapatait – szögezte le. Az államfő kitért a klímaválságra is. „Mivel közös célunk a klímasemlegesség elérése 2050-ig, fel kell gyorsítanunk a zöld gazdaságra és a zöld társadalomra való áttérést, mivel bolygónk ideje egyre fogy. És valljuk be, egyre fogynak a kifogások is, hogy miért nem cselekszünk” – figyelmeztetett. Ignazio Cassis svájci államfő beszédében nagyra értékelte Szlovákia és Svájc kapcsolatait, szintén kitért a klímaválságra és érintette a sportot, ez utóbbi kapcsán főként Petra Vlhová síelőről beszélt, aki szavai szerint Svájcban is rendkívül népszerű. (Lenka Farkašová, a TASR kiküldött tudósítója) hlp
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu