Az SaS és az OĽANO eltörölné a sportra vonatkozó diszkriminatív intézkedéseket

27. júla 2021 16:55
Pozsony, július 27. (TASR) – Az SaS és az OĽANO parlamenti képviselői felszólítják a szakértői konzíliumot, hogy távolítsák el a sportversenyek résztvevőit érintő diszkriminatív intézkedéseket a rájuk vonatkozó járványügyi szabályokból. Azt akarják, hogy a zöld fázisban ne kelljen a sportolóknak állandóan negatív antigén- vagy PCR-tesztekkel igazolniuk magukat. Erről Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője tájékoztatta a TASR-t. „A sportversenyekre vonatkozó intézkedések a kultúra területével összehasonlítva értelmetlenül és indokolatlanul szigorúak, mert míg a sportversenyeken körülbelül 30 sportoló vesz részt, addig a kulturális eseményeken akár több száz résztvevő is teszt nélkül lehet jelen. Sőt, a legtöbb esetben helyi vagy regionális jellegű ifjúsági sportrendezvényekről van szó” – magyarázta Radovan Sloboda (SaS), a parlament Oktatásügyi, Tudományos, Ifjúsági és Sportbizottságának alelnöke. A sport területére vonatkozó jelenlegi intézkedéseket diszkriminatívnak nevezte más jellegű tömegrendezvényekhez viszonyítva. Karol Kučera sportügyi megbízottal és Mária Šofranko (mindketten OĽANO) képviselőnővel Sloboda levelet küldött a szakértői konzíliumnak, amelyben a szervezett sporteseményekre vonatkozó diszkriminatív intézkedések eltörlésére szólítanak fel. „Kérjük, hogy értékeljék át ezeket az intézkedéseket, és töröljék el azt a kötelezettséget, mely szerint a zöld járásokban rendezett sportversenyek résztvevőinek negatív tesztet kell felmutatniuk” – tette hozzá Kučera. Zuzana Krištúfková epidemiológus szerint a szakértői konzílium még foglalkozni fog a kérdéssel. „A konzílium csütörtökön (július 29.) fog erről tárgyalni a sportügyek képviselőivel” – pontosított a szakértő. sz
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu