Aláírta az államfő a KKA szakmai bizottságaival kapcsolatos törvénymódosítást

21. júla 2021 21:22
Pozsony, július 21. (TASR) - Változnak a Kisebbségi Kulturális Alap (FPKNM) szakmai bizottságaiba való tagjelölés és -választás feltételei. Ezek a bizottságok döntenek a támogatások odaítéléséről. A nemzeti kisebbségi kultúrát támogató alapról szóló törvény módosítását szerdán írta alá Zuzana Čaputová köztársasági elnök – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Lukáš Laczko, az elnöki hivatal kommunikációs osztályának munkatársa. A koalíciós képviselők által javasolt módosítás pontosítja a kulturális szervezetek nyilvántartásának definícióját is. A nyilvántartás tartalmazni fogja azoknak a kulturális szervezeteknek az adatait, amelyek részt vehetnek a bizottsági tagok kiválasztásában és megválaszthatják a tagokat. „Jelenleg érvényben lévő szabályozás értelmében a nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselői részt vehetnek az alap igazgatójának felhívására jelentkező és a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő szervezetek közgyűlésén, még akkor is, ha nem végeznek semmilyen tevékenységet" - áll az előterjesztésben. A törvénymódosítás célja, hogy csak a nemzeti kisebbségek kulturális szervezeteinek nyilvántartásába bejegyzett, konkrét tevékenységet kifejtő szervezet legyen jogosult képviselőt jelölni az adott nemzeti kisebbség szervezeteinek közgyűlésébe. A nonprofit szervezetek mellett a kisebbségi kulturális szervezetek közé fogják sorolni az egyházakat és vallási gyülekezeteket, valamint azokat a jogi személyeket is, amelyek jogalanyisága az egyházakhoz vagy vallási gyülekezetekhez kapcsolódik, illetve az önálló jogalanyiságú polgári társulások szervezeti egységeit is. Az új jogszabály idén augusztustól lép hatályba. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu