Čaputová: A Szputnyik felhasználása nem a bátorság megnyilvánulása

2. marca 2021 20:29
Pozsony, március 3. (TASR) - A Szputnyik V orosz vakcina felhasználása nem a bátorság megnyilvánulása és nem diplomáciai siker. Inkább annak a jele, hogy lemondunk azokról a szabályokról, amelyek az emberek lehető legnagyobb biztonságát garantálják - jelentette ki Zuzana Čaputová államfő, miután tárgyalt Zuzana Baťovával, az Állami Gyógyszerellenőrzési Intézet (ŠÚKL) igazgatójával. Szerinte a Szputnyik vakcinák megvásárlása után az a kérdés, rontotta-e ez az ország esélyeit arra, hogy európai uniós partnerei regisztrált oltóanyagot kölcsönözzenek Szlovákiának. "Hetek óta hallgatjuk a felhívásokat, hogy a vakcinákkal ne játsszunk geopolitikai játékot, és erre a Szputnyik V látványos fogadtatásának vagyunk tanúi" - jegyezte meg az államfő. Szerinte a megoldás egyszerű: be kell jegyeztetni az orosz vakcinát az Európai Gyógyszerügynökségnél, és a ŠÚKL is elküldhetné a rendelkezésére álló dokumentációt. "Természetesen az élet védelme mindenféle politikai vita és érv felett áll. Azonban rendkívüli helyzetekben is meg lehet tenni bizonyos lépéseket oly módon, hogy ne verjük szét a kormánykoalíciót, ne alázzuk meg az ellenkező nézeteket vallókat, ne ingassuk meg az emberek bizalmát az oltásban, és ne gerjesszünk újabb társadalmi konfliktust" - jelentette ki az államfő. Zuzana Baťová, a ŠÚKL igazgatója a találkozó után leszögezte, nagyon kockázatosnak tartja a nem regisztrált és nem ellenőrzött Szputnyik V-vel való oltást. Az intézet egyelőre nem kapta meg a vakcinával kapcsolatos szükséges dokumentációt, hogy meggyőződhessen annak minőségéről és biztonságosságáról. Ez rendhagyó helyzet, ilyen még nem fordult elő a gyógyszerellenőrzési intézet történetében, jelentette ki Baťová. Čaputová azt is elmondta, tiszteletben tartja azok döntését, akik a Szputnyikkal olttatják be magukat, de nem fog buzdítani az orosz vakcina tömeges felhasználására. Ennek oka, hogy a vakcina nem ment át a szokásos, nemzetközileg elfogadott ellenőrzési folyamaton, amely szavatolná a biztonságos használatát. Az államfő emlékeztetett, hogy az egészségügyi miniszter jóváhagyása az orvosokra hárítja a felelősséget a nem kívánt mellékhatások miatt. "Az orosz vakcina esetében nincs semmilyen felelős személy, aki garantálná a biztonságosságát" - jelentette ki az államfő. Az oltást továbbra is a normális élethez való visszatérés egyetlen útjának tartja, viszont nem erősíti az emberek bizalmát, ha egy regisztrálatlan vakcinával bővül a kínálat. "A bizalmat csak a világos és szakmailag előkészített oltási menetrend, az egyszerű bejelentkezési rendszer, egy egységes oltási tartaléklista, és a biztonságos oltóanyagok növelhetik" - tette hozzá Čaputová. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring