Államfő: Az uniós források merítésével kapcsolatos álláspontunk egyértelmű

30. novembra 2020 20:39
Pozsony, november 30. (TASR) - Az Európai Unió (EU) költségvetésével és a helyreállítási alappal kapcsolatos szlovák álláspont egyértelmű, és azt egységesen osztja az egész kormány, valamint minden közjogi méltóság. Ezt egy hétfői bejegyzésében írta Zuzana Čaputová államfő, miután egyeztetett Věra Jourovával, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökével. Jourová a Lengyelország és Magyarország képviselőivel folytatott aktuális tárgyalásokról tájékoztatta az elnök asszonyt. Utóbbi két tagállam blokkolja az EU hosszú távú költségvetése és a koronaválság utáni helyreállítási terv elfogadását. Összesen 1,8 billió euróról van szó. A tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre, több megoldás is játékban van. Čaputová szerint minden attól függ, a két ország hajlandó-e olyan utat választani, amely a legkevésbé károsítja a többi tagállamot. "A V4 szövetség, amelynek Csehországgal, Lengyelországgal és Magyarországgal együtt a tagjai vagyunk, négy szuverén ország szövetsége. Az álláspontunkat olyan ügyekben hangoljuk össze, amelyekben egyetértünk. Ha valamiben nem jutunk közös nevezőre, egyénileg lépünk fel, ahogy ebben az esetben is" - hangsúlyozta az államfő. Az elnök asszony szerint az Európai Unióban a felelősség nem választható el a tagságból következő előnyöktől. "A független igazságszolgáltatás, a média pluralitása, a korrupció elleni harc, a fékek és ellensúlyok működő rendszere azok az elvek, amelyekre az európai közösség épül" - tette hozzá. Magyarország és Lengyelország megvétózta a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó, hétéves költségvetésről szóló megállapodást, valamint a helyreállítási tervet is. A lépést a források felhasználását a jogállamisági feltételekhez kapcsoló, újonnan bevezetett mechanizmussal indokolták. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring