Gröhling elküldte a tervét a központi válságstáb tagjainak (2)

30. novembra 2020 19:37
Pozsony, november 30. (TASR) - Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter hétfőn továbbította az iskolák megnyitásával kapcsolatos tervét a központi válságstáb (ÚKŠ) tagjainak. A terv azzal foglalkozik, hogyan térhetnek vissza a gyerekek a lehető leghamarabb és a legbiztonságosabb körülmények között az iskolákba. A TASR hírügynökséget az oktatási minisztérium kommunikációs osztálya tájékoztatta. A tervet az önkormányzatokkal, az egyházi és a magániskolák fenntartóival, az iskolai szervezetek képviselőivel és egészségügyi szakemberekkel közösen dolgozta ki a minisztérium. "Érdeklődni fogok a belügyminisztériumban, hogy miért napolták el a központi válságstáb mai ülését. Tény ugyanis, hogy minden egyes nap késlekedéssel egyre csökken az esély a terv megvalósítására, vagyis arra, hogy a gyerekek még karácsony előtt visszatérjenek az iskolába" - mondta Gröhling. Az oktatási miniszternek a központi válságstáb hétfői ülésén kellett volna bemutatnia a tervét, az értekezletet azonban törölték. A TASR értesülése szerint kedden délután ül össze a testület. Az alapiskolák felső tagozatos tanulói és a középiskolások október 26-tól távoktatáson vesznek részt. Az egyetemisták távoktatása a téli szemeszter végéig tart. Klasszikus formában jelenleg csak az alapiskolák alsó tagozatán és az óvodákban folyik a tanítás. A hátrányos helyzetű tanulók is bemehetnek az iskolába, de csak kis, legfeljebb hat fős csoportokban tanulhatnak. A minisztérium önkéntes szűrővizsgálatok bevezetését javasolja az iskolákban. A próbatesztelésre december 4. és 6. között, az első fordulóra január 7. és 9. között kerülne sor. A tesztelés az alapiskolák felső tagozatos tanulóit, a középiskolásokat, a diákokkal egy háztartásban élő egyik szülőt, valamint az iskolai alkalmazottakat érintené. Kivételt élveznének az óvodák, a speciális iskolák, a készségfejlesztő iskolák és a speciális szakiskolák. A szűrővizsgálatokat mobil tesztelési helyeken végeznék. Ha egy adott iskolában a diákok legalább 70 százaléka teszteltetné magát, december 8-tól visszaülhetnének az iskolapadba. Ellenkező esetben folytatódna a távoktatás. Ha az adott iskolában nincs érdeklődés a tanítás klasszikus formája iránt, az iskolaigazgatónak nem kötelező kezdeményezni a tesztelést. A javaslat szerint nem kellene leteszteltetnie magát annak, aki rendelkezik friss, negatív PCR vagy antigén teszttel, aki a közelmúltban átesett a COVID-19 betegségen, vagy aki éppen karanténban van. Kivételt élveznének a közepesen súlyos és súlyos értelmi fogyatékosok, az autisták, az immunhiányos betegséggel küzdők és az onkológiai páciensek is. A januári tesztelés után egy COVID-szemafor alapján döntenének arról, hogy mely régiókban van szükség újabb fordulókra. A zöld régiókban nem kellene újra tesztelni, a narancssárga térségekben havonta egyszer, a vörösekben kéthetente tesztelnének. A minisztérium javasolja továbbá, hogy minden olyan iskolában, ahol a tanulók létszáma meghaladja a 300 főt, alkalmazzanak egy iskolai nővért, aki a szokásos egészségügyi ellátás mellett az antigén tesztelést is végezné. Ebben az esetben nem lenne szükség mobil mintavételi helyre sem. A tárca indítványozza egy iskolai tiszti főorvosi hivatal létesítését is. FIGYELEM: A hírt teljes terjedelmében frissítettük. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring