Csak előzetes egyeztetés után fogadják az ügyfeleket az ügyfélközpontokban

26. októbra 2020 15:02
Pozsony, október 26. (TASR) - A kijárási korlátozás ideje alatt csak elektronikus időpont-egyeztetést követően, vagy a kész dokumentumok átvétele céljából fogadják az ügyfeleket az ügyfélközpontok és az okmányirodák - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Barbara Túrosová, a belügyminisztérium sajtóosztályának igazgatója. Emlékeztetett arra, hogy az előre nem egyeztetett látogatások nem képeznek kivételt a kijárási korlátozás alól, és ez azokra is vonatkozik, akiknek negatív lett a koronavírus-tesztjük. "A belügyminisztériumhoz tartozó hivatalok a kijárási korlátozás ideje alatt elsősorban elektronikus formában benyújtott beadványokat fogadnak el. Személyesen csak előzetes egyeztetés után, csakis indokolt esetben, vagy a kész dokumentumok átvétele céljából fogadják az ügyfeleket. A belügyminisztériuma hangsúlyozza, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt nem érvényesek a személyi okmányokban feltüntetett érvényességi dátumok, kivéve az útleveleket, amelyek érvényessége automatikusan megújul a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet visszavonását követő negyedik hónap végéig. "Vagyis a dokumentumok automatikusan érvényesek, nem szükséges most újakért folyamodni és ezzel kockáztatni a fertőzésveszélyt" - magyarázta a belügyminisztérium. A tárca figyelmeztetett, hogy a rendőrség 1000 euró összegű bírságot szabhat ki a járványellenes intézkedések megszegéséért, az elrendelt karantén megsértéséért és a kijárási korlátozás be nem tartásáért. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring