Matovič: Vagy jön a teljes lezárás, vagy teszünk valamit, hogy ezt elkerüljük

21. októbra 2020 16:20
Pozsony, október 21. (TASR) - Két lehetősége van Szlovákiának a jelenlegi járványügyi helyzetben: vagy az egész országra kiterjedő teljes lezárás, vagy teszünk valamit, amivel ezt elkerülhetjük - mondta Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök a szerdai kormányülés után. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy Szlovákiában a csehországihoz hasonlóan alakul a járványügyi helyzet, és számítani lehet arra, hogy ha nem hoznak kemény intézkedéseket, az elkövetkező hetekben ezres nagyságrendben emelkedhet a fertőzöttek száma. "Ha nem húzzuk be a kéziféket, ott leszünk, ahol most Csehország van, ahol az olaszországi Bergamo volt tavasszal, és a végén azt kell majd eldönteni, kit mentsünk meg, és kit ne" - mondta Matovič. Szerinte annak eldöntése, hogy teljesen le kell-e zárni az országot, vagy inkább az átfogó tesztelés a megoldás, a járványügyi szakemberek feladata, mint ahogyan annak elérése is, hogy az emberek elmenjenek leteszteltetni magukat. "A szakemberek döntenek arról, hogy az átfogó tesztelés hatékony-e akkor is, ha lesznek, akik nem mennek el, vagy a teljes lezárás a megoldás" - tette hozzá. A kormányfő szerint az ország lezárása, "a kézifék behúzása" a legutolsó megoldás. Közölte, hogy Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter azért van a bizottságban, hogy ha kell, "nagyon gyorsan lehessen fékezni". Elmondta, a teljes lezárás azt jelentené, hogy felfüggesztenék a működést minden ágazatban, amelyre nincs szükség az ország infrastruktúrája szempontjából, és szigorúan korlátoznák az emberek mozgását is. A helyzetet a tavaszi, spanyolországi állapotokhoz hasonlította. Szerinte, ha az ország lezárása mellett döntenek, az legalább három hétig fog tartani. Matovič arra figyelmeztetett, hogy ez idő alatt kétmilliárd eurós gazdasági károk keletkezhetnek. Szerdán ül össze szakértők konzíliuma és a járványügyi bizottság, csütörtökön tárgyal a helyzetről a központi válságstáb. A sajtótájékoztatón a miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt homonnai (Humenné) orvos családjának, aki a munkája végzése során fertőződhetett meg az új típusú koronavírussal. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékelt a hírhez. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring