Államfő: Az igazságszolgáltatás reformjának előfeltétele az önvizsgálat

5. júna 2020 16:42
Pozsony, június 5. (TASR) - Az igazságszolgáltatás megreformálásának nélkülözhetetlen előfeltétele a bírók és az ügyészek önvizsgálata. "Az igazságügyi környezet jelenleg lehetővé teszi a korrupció vírusának burjánzását. Ha ezt egyes bírók vagy ügyészek nem hajlandóak tudomásul venni, fontolják meg, hogy tovább gyakorolják-e a hivatásukat" - jelentette ki az államfő, aki pénteken mondta el a köztársaság állapotáról szóló első évértékelő beszédét a parlamentben. Čaputová szerint alapjaiban kell megreformálni a bírók és ügyészek felelősségre vonásának rendszerét, mert eddig nem működött kellő hatékonysággal az öntisztító mechanizmus. "Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a bíróságokon és az ügyészségeken eddig is akadtak olyanok, akik kritikusan léptek fel, és a véleményük miatt kényelmetlenségeknek, sőt zaklatásnak voltak kitéve. Egyedül maradtak, és a hangjuk mostanáig nem eredményezett számottevő változást" - jegyezte meg Čaputová. Az államfő hangsúlyozta az ügyészség megreformálásának fontosságát. "Ami a rendőrséget és a bíróságokat illeti, az elmúlt években több fontos változás is történt. Az ügyészség viszont az utóbbi húsz évben csak nagyon kismértékű változáson esett át. Abban valószínűleg mind egyetértünk, hogy a jelenlegi formájában nem felel meg a kor követelményeinek, és nem tud mit kezdeni az olyan kaliberű problémákkal sem, amelyekkel a Threema-üzenetek nyilvánosságra kerülése után kell szembenéznünk" - figyelmeztetett Čaputová. Hozzátette: az ügyészséget meg kell szabadítani a politikai befolyásoltságtól, valamint erősíteni kell a nyilvános ellenőrzést és az ügyészek eljárási autonómiáját. Az elnök asszony emlékeztetett, hogy gazdasági szempontból igen befolyásos személyek állnak most bíróság előtt, és több bíró ellen is büntetőeljárás indult. "A köztisztviselők és a hozzájuk kötődő személyek által elkövetett bűncselekmények kivizsgálása lesz a posztkommunista érából az erős jogállamiság időszakába való átmenet lakmuszpapírja" - fogalmazott az államfő, aki szerint a cél a független és felelős igazságszolgáltatás. Egyszersmind felhívta a figyelmet, hogy nem csupán az egyedi esetek kivizsgálása fontos. "A Threema-üzenetek alakjában megjelenő vírus rendszerszintű hiányosságokról rántotta le a leplet. Hogy az ország civilizáltabban működhessen, az állampolgároknak bízniuk kell az államban, az államnak pedig bíznia kell az állampolgáraiban. A kölcsönös bizalmatlanság ördögi köréből csak úgy léphetünk ki, ha következetesen harcolni fogunk a korrupció és a törvénytelenség ellen" - zárta Čaputová. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring