Az államfő elfogadta Sólymos László lemondását, Érsek Árpád lép a helyére (2)

28. januára 2020 16:36
Pozsony, január 28. (TASR) - Zuzana Čaputová államfő kedden elfogadta Sólymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter lemondását. A zöldtárca vezetésével ideiglenesen Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési minisztert bízta meg. "Sólymos úr döntésére úgy tekintek, mint az önreflexió megnyilvánulására. A döntést önállóan, tehát nem külső nyomásra hozta meg. Minden köztisztviselőnek készen kell állnia felelősséget vállalni az elkövetett hibákért, mert e nélkül nem javítható a közélet színvonala. Sólymos úr bizonyította, hogy képes erre, ami Szlovákiában sajnos nem jellemző" - jegyezte meg a környezetvédelmi miniszter döntése kapcsán az államfő. Čaputová kiemelte, hogy Sólymos igyekezett a tárcát a jelenkori igényeknek megfelelően átformálni. Felidézte például a Környezetpolitikai Intézet létrehozását, illetve a környezetpolitikával kapcsolatos, 2030-ig hatályos stratégiai dokumentum elfogadását. Pozitívan értékelt több, a tárca által kidolgozott jogszabályt is, így a Lex Csallóközt, a hulladéktörvény módosítását vagy a PET palackok betétdíjas rendszerét bevezető törvényt. Fontos eredménynek tekinti azt is, hogy Szlovákia elkötelezte magát amellett, hogy 2050-re eléri a karbonsemlegességet. Sólymos azután nyújtotta be a lemondását, hogy egy Pozsony (Bratislava) központjában lévő ázsiai étteremben január 22-én összetűzésbe került az ottani alkalmazottakkal. A rendőrök őt és a testvérét is őrizetbe vették, majd a szükséges intézkedések elvégzése után elengedték őket. A rendőrség az incidenssel összefüggésben garázdaság és rongálás ügyében indított eljárást. Sólymos a 2016-os parlamenti választások után állt a környezetvédelmi tárca élére. Korábban frakcióvezető volt, a környezetvédelemmel addig nem foglalkozott. Bár a Kuciak-gyilkosságot követően, 2018. március 15-én a kormány lemondott, Sólymos továbbra is környezetvédelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes maradt. FIGYELEM: A hírt a 2-3. bekezdéssel bővítettük. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring