A Híd programja az oktatásra, az egészségügyre és a kisebbségekre fókuszál

15. januára 2020 12:40
Pozsony, január 15. (TASR) - Bugár Béla, a Most-Híd elnöke és Ravasz Ábel alelnök szerdai sajtótájékoztatójukon bemutatták a párt reVÍZIÓ 2020 című, 198 pontos választási programját. A program foglalkozik az orvoshiánnyal, a támogatási rendszerrel, a szakközépiskolák és az egyetemek problémáival, a szakemberhiánnyal, a hosszú távú idősgondozással, valamint a kétéves kötelező iskola-előkészítő oktatás bevezetésével is. Bugár megjegyezte: a programpontok száma nem fontos, a lényeg az, hogy maga a program reális és életképes. Hozzátette: a Most-Híd célja mindig az együttműködés és a felelős európai politizálás volt. "Az elkövetkező évekre mi vagyunk a jobb választás mindazok számára, akiknek fontos Szlovákia, a kisebbségek, az állampolgárok, valamint a többség és a kisebbség közötti szorosabb együttműködés" - hangsúlyozta Bugár. Az oktatás területén a Most-Híd egyik célja két évre hosszabbítani meg a kötelező iskola-előkészítő oktatást. Emellett megoldást keresnének arra a problémára is, hogy sok egyetemet végzett álláskereső nem tud elhelyezkedni a szakterületén belül, illetve hogy hiány van mérnökökből és IT-szakemberekből is. Bugár ismét előterjesztené a nemzetiségi oktatásról szóló törvényt. Ravasz kilátásba helyezte az egyetemek egyfajta csoportosítását. Az egészségüggyel kapcsolatban Bugár az orvoshiányt említette. A Most-Híd bővítené az egészségügyi nővérek és orvosok ösztöndíj-programját. A pártelnök a lakosság elöregedésének problémájára utalva hangsúlyozta a hosszú távú idősgondozás fontosságát. A Most-Híd a jövőben meg akarja oldani az állampolgárságról szóló törvény okozta problémákat is. Emellett prioritásként kezelnék a szociális ügyeket, a környezetvédelmet, a támogatási rendszert és a legkevésbé fejlett járások támogatását. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu