J. Šanta ügyész: A bizonyítékok bizonyító ereje az eredeti 100%-ról 150%-ra nőtt

10. septembra 2019 21:14
Pozsony, szeptember 10. (TASR) - A bizonyítékok bizonyító ereje az eredeti 100 százalékról 150 százalékra nőtt, jelentette ki Ján Šanta, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze Peter Tóth volt újságíró és titkosrendőr keddi tanúvallomását követően. "Olyan új tényekre és bizonyítékokra derült fény, amelyek véleményem szerint tovább erősítik a vádat" - fogalmazott Šanta. Daniel Lipšic, a Markíza ügyvédje elmondta: a vallomásból újabb, eddig nyilvánosságra nem került bűncselekményekre derült fény. Marek Para, Marian K. ügyvédje szerint korai lenne még értékelni Tóth vallomását. Tóth vallomásának tartalmát egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. A bírói tanács azzal indokolta a döntést, hogy a vallomás olyan ügyeket is érint, amelyek esetében még csak az előkészítő eljárás folyik. Tóth a Kuciak-gyilkosság ügyében indított nyomozást titkos tanúként segítette. Úgy véli, Marian K. vállalkozó rendelte meg az oknyomozó újságíró meggyilkolását. A váltóhamisítási ügyben október 17-én folytatódik a tárgyalás a pozsonyi (Bratislava) büntetés-végrehajtási intézetben. Október 28-ára idézte be a bíróság Silvia Volzová tanút, Pavol R. vádlott volt üzlettársát. Utóbbi állítólag Mikuláš Černáktól rendelte meg Volzová meggyilkolását. Beidézték továbbá Milan Fiľo vállalkozót és Pavol R. volt feleségét, Viera Ruskovát is. A vád szerint Marian K. és Pavol R. vádlottak, miután megegyeztek Štefan A. vádlottal, akinek az ügyében külön eljárás indult, négy hamis váltót állítottak ki, ezeket pedig mellékletként mutatták be fizetési meghagyások kibocsátása végett. Két vádlottat gyilkosságok megrendelésével is gyanúsítanak. Marian K. Ján Kuciak újságíró, Pavol R. pedig egykori üzlettársa, Silvia Volzová meggyilkolását rendelhette meg. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékel a hírhez. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu