Az egészségügyi miniszter és a kormányfő kezdte meg a Rázsochy kórház bontását

13. augusta 2019 16:59
Pozsony, augusztus 13. (TASR) - Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök és Andrea Kalavská egészségügyi miniszter (Smer-SD) kezdte el kedden a pozsonyi Rázsochy kórház épületének bontását. "Ismét közelebb kerültünk ahhoz, hogy Pozsonynak sok év után olyan egyetemi kórháza legyen, amilyet a betegek és az egészségügyi személyzet is megérdemel. A létesítményben nemcsak a főváros lakosai, hanem az ország minden polgára megfelelő ellátásban részesülhet, az orvosok, az ápolók és a többi egészségügyi dolgozó pedig méltó körülmények között végezheti a munkáját" - mondta Kalavská, és hozzátette, a komplexumban a tudomány, a kutatás és az oktatás feltételei is adottak lesznek. A miniszterelnök szerint jelentős mérföldkő ez a keddi nap az új kórház megépítése felé vezető úton. "Szimbolikusan is vége annak, hogy 30 évig képtelenek voltunk megbirkózni ezzel a kihívással. Büszke vagyok arra, hogy konkrét, kézzelfogható cél felé haladunk, afelé, hogy új, csúcstechnológiával felszerelt egyetemi kórházunk legyen, olyan, amilyenre egy fővárosnak szüksége van" - tette hozzá a miniszterelnök. Rázsochyban új oktatókórház épül. Május végén az egészségügyi minisztérium kihirdette a közbeszerzési pályázatot. A kivitelezés költsége a becslések szerint 17,5 millió euró. Az egészségügyi tárca közlése szerint a kórház kiemelt központ lesz, ahol széleskörű ellátásban részesülhetnek a páciensek. A kormány által jóváhagyott koncepció szerint az új kórház létrehozásának becsült költsége összesen 263 millió euró. Az összeg magában foglalja a bontási munkákat és a projekt előkészítését is. Az épület bontását tavaly ősszel kellett volna elkezdeni. Az olasz Despe társaság azonban kifogást emelt az áfa nélkül több mint 17,5 millió eurós tender ellen, de a Közbeszerzési Hivatal elutasította a panaszt. Főként a Metrostav megállapítását kifogásolták, miszerint az épület váza és az alapok teljes egészében újra felhasználhatók. A Metrostav több mint 10,69 millió eurós ajánlatot nyújtott tett, és az építőanyagok teljes újrahasznosítását ígérte. A Despe a szlovák Doprastav társasággal közösen tett árajánlatot, több mint 10,66 millió euró összegben, továbbá az eredeti szerkezet 71 százalékának újrahasznosítását ígérte. Szlovák Tandem Strabag-Destroy is versenybe szállt, több mint 10,08 millió eurós ajánlatot téve, és az építőanyag 10 százalékának újrahasznosításával. A Penta pénzügyi csoport a Bory városrészben épít új kórházat. A miniszterelnök áprilisban azt mondta, az új állami oktatókórházat körülbelül két évvel később adják át, mint a Bory magánkórházat. Az egészségügyi tárca "optimista becslései szerint" 2024 körül. Pellegrini szerint az állami kórház színvonalasabb lesz, mint a magán egészségügyi intézmény. FIGYELEM: A TASR fotókat és videófelvételt mellékelt a hírhez. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring