G. Matečná nemtetszését fejezte ki Z. Čaputová Kínát bíráló kijelentései miatt

12. júla 2019 11:16
Pozsony, július 12. (TASR) - Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter nemtetszését fejezte ki, amiért Zuzana Čaputová államfő az emberi jogok megsértése miatt bírálta Kínát. A miniszter szerint a szlovák kormány baráti kapcsolatra törekszik a távol-keleti országgal, nem pedig konfrontációra. Utóbbi ugyanis veszélyeztetné a kereskedelmi kapcsolatok erősödését, és így a szlovákiai munkahelyeket is. Erről pénteken adott ki közleményt a tárca sajtóosztálya. "Rendkívüli erőfeszítést tettünk, hogy a Szlovák Köztársaság tejtermékeket exportálhasson Kínába. Nem örülnék, ha bármelyik közjogi méltóság a kijelentéseivel veszélybe sodorná ezt az ígéretesen fejlődő kereskedelmi együttműködést, mert ezáltal szlovákiai munkahelyek is veszélybe kerülnének. A szlovák állami vezetők feladata az, hogy a szlovák vállalkozóknak kinyissák az ajtókat külföldön, nem pedig, hogy bezárják" - figyelmeztetett Matečná. A szlovák tejtermékek kínai exportját a minisztérium a szlovák agrárdiplomácia fontos mérföldkövének tekinti. Az exportnak köszönhetően Szlovákiában jelentősen javulhat az állattenyésztés helyzete, beruházhatnak a legmodernebb agrártechnikába és további munkahelyeket létesíthetnek. Eddig 19 szlovák cég igényelt a kínai tejexporthoz szükséges tanúsítványt. A tárca rámutatott: Kína kulcsfontosságú globális szereplő, Szlovákia számára pedig fontos üzleti partner. A tejtermékeken kívül autókat, gépipari termékeket és elektronikai cikkeket is exportálnak a távol-keleti országba. "A szlovák kormány baráti kapcsolatra törekszik Kínával, nem kíván konfrontálódni" - szögezte le Matečná. A TASR állásfoglalást kér Zuzana Čaputová államfőtől. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring