Smer-SD: Beigazolódott, hogy V. Stromček nem Marian K. miatt mondott le

20. mája 2019 20:49
Pozsony, május 20. (TASR) - Viktor Stromček, a Smer-SD volt pártigazgatójának kijelentése, miszerint önként mondott le a hivataláról, nem pedig Marian K. vállalkozóval folyatatott kommunikációja miatt, a párt szerint beigazolódott. Ezt Ján Mažgút, a Smer-SD sajtóosztályának vezetője jelentette ki hétfőn, reagálva az ügyészség által közzétett információkra. "Ahogy azt Viktor Stromček a 2019. május 15-én közzétett állásfoglalásában leszögezte, személyes ügyről volt szó, amikor egy olyan gyermekkori barátjának igyekezett sürgősen tapasztalt ügyvédet szerezni, akit megtámadtak és közepesen súlyos sérüléseket szenvedett" - tette hozzá Mažgút. Azzal a bűnüggyel összefüggésben, amelyről Stromček és Marian K. állítólag beszéltek, Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivőjének elmondása szerint vádat emeltek testi sértés és garázdaság miatt. A vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki, és pénzbírsággal sújtotta őt. A pártigazgató és a letartóztatásban lévő vállalkozó közötti kommunikáció múlt héten került nyilvánosságra. Az üzeneteket Marian K. mobiljában találták a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozói. Utóbbi ellen Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében is folyik eljárás. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu