Kevés az idénymunkás, a munkaügyi minisztertől kérnek segítséget a gazdák

18. apríla 2019 19:43
Pozsony, április 18. (TASR) - Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi minisztertől kértek segítséget levélben a zöldség- és gyümölcstermesztők, valamint a szőlészek, ugyanis kevés a hazai szezonmunkás, ezért több vendégmunkást szeretnének foglalkoztatni. Ez megoldaná a betakarítási gondokat és javítaná az ágazat versenyképességét is - mondta Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője. A zöldség- és gyümölcstermesztők jelenleg legfeljebb 30 százalékban alkalmazhatnak nem uniós tagállamokból származó vendégmunkásokat. Azt szeretnék, ha a minisztérium eltörölné vagy legalább megemelné ezt a kvótát a betakarítási szezon idejére. Szeretnék továbbá, ha egyszerűen, elektronikus úton jelenthetnék be az illetékes munkahivatalban a szezonmunkára alkalmazott személyeket, továbbá, hogy felesleges, bürokratikus eljárás nélkül, egyszerű megegyezéssel kölcsönözhessék egymásnak az idénymunkásokat a gazdák, attól függően, hogy éppen hol van rájuk nagyobb szükség a betakarításnál. Holéciová elmondta, a gazdák azt is kérik, hogy a szezonmunka időtartamát emeljék nyolc hónapra, és a meghatározott hónapokban a 22 óra és a hajnali 5 között végzett munka számítson éjszakai munkavégzésnek. Végezetül a mezőgazdasági termelőknek ne kelljen felelősséget vállalniuk a munkaerő-közvetítő ügynökségek eljárásáért. A gazdák emellett kérik az idénymunkások után fizetett járulékok csökkentését is. "Semmi mást nem akarnak, mint ami már más uniós államokban is működik. Ha a munkáltató teljes bérköltsége egy munkaórára Szlovákiában és Belgiumban is 8 euró, viszont Belgiumban a szezonmunkás tisztán megkap 7 eurót egy órára, Szlovákiában pedig csak alig valamivel többet 4 eurónál, akkor világos, hogy ezzel nem tudunk versenyezni" - jelentette ki Marián Varga, a Szlovákiai Gyümölcstermesztők Uniójának elnöke. Holécivá rámutatott, évről évre csökken Szlovákiában a gyümölcsösök területe, és zöldségeket is kisebb területen termesztenek. Ha a gazdák idén a szükségesnél csupán 500-zal kevesebb idénymunkást tudnak alkalmazni, akkor emiatt a közeljövőben 5000 állandó alkalmazott munkahelye kerülhet veszélybe a rokon ágazatokban, a zöldség- és gyümölcsfeldolgozó iparban, mert a termés egy részét nem tudják betakarítani. "Ennek fatális következményei lehetnek" - tette hozzá. "A munkaerőhiány miatt tavaly csak 50 ezer tonna gyümölcsöt tudtunk betakarítani, holott 70 ezret lehetett volna. 20 ezer tonna gyümölcs rohadt meg a fákon és a földeken. Ezután nem volt más választás, 270 hektárnyi gyümölcsültetvényt likvidáltak a gazdák" - mutatott rá Varga. klm
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring