P. Pellegrini: A rendőrség senki fölé nem terjeszti ki a védőszárnyait

15. februára 2019 16:27
Kassa/Pozsony, február 15. (TASR) - A rendőrség senki fölé nem terjeszti ki a védőszárnyait, minden törvénysértő ellen el fog járni, ahogy annak egy demokratikus országban történnie kell. Ezt pénteken jelentette ki Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő Kassán (Košice), miután rendőrtisztek társaságában találkozott a helyi gazdákkal. Hozzátette: az elmondottakat a rendőrség képviselői is egyértelműen leszögezték. "Mindent elkövetek annak érdekében, hogy felelősségre vonják azokat az állami hivatalnokokat és állami szerveket is, akik vagy amelyek nem úgy járnak el, ahogy elő van írva nekik" - mondta a kormányfő, hozzátéve: a helyi hatáskörű mezőgazdasági szervezetek esetében is kész az "alapos és határozott" személyzeti intézkedésekre, amennyiben bebizonyosodik, hogy nem úgy működnek, ahogy kellene. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy nem fogja tolerálni azt, ha egy állami szerv egy földtulajdoni lap vagy egy bérleti szerződés alapján nem tudja eldönteni, ki jogosult, és ki nem jogosult a támogatásra. Hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy például az Agrárkifizető Ügynökség regionális hivatalai megfelelően működnek-e, a problémákat pedig orvosolni kell. Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány szerint először a konkrét esetekre kell megoldást találni, hogy rendszerszintű előrelépés történhessen. Hozzátette: csak a konstruktív eszmecsere vezet megoldásokhoz, ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a gazdák a kassai kerületi rendőrkapitányhoz fordulhatnak. Szükség esetén Lučanský nem fogja útját állni az ellenőrző intézkedéseknek, illetve a felelősségre vonásoknak sem. Az elégedetlen gazdák kilátásba helyezték, hogy február 18-án traktorokkal indulnak Pozsonyba (Bratislava), ahová február 19-én érkezhetnek meg. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu