Hírszemle: Š. Harabin: V. Mečiar volt az eddigi legjobb kormányfő

11. februára 2019 10:46
Pozsony, február 11. (TASR) - Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság bírója és államfőjelölt szerint Vladimír Mečiar volt Szlovákia eddigi történetének legjobb miniszterelnöke. Ezt a Markíza televízió vasárnapi (2. 10.) közéleti műsorában jelentette ki. Harabin szerint Mečiar a szlovák államiság "megteremtője és felépítője", aki nem engedte, hogy kiárusítsák külföldre az állami vagyont. Bugár Béla (Most-Híd), a parlament alelnöke és államfőjelölt a műsorban elmondta: egy dolog törvényt hozni és elfogadni a szuverenitásról szóló nyilatkozatot, a törvénysértések meg egy másik dolog. "Mečiar egyfolytában megsértette a törvényeket. Mečiar idején erős maffia jött itt létre, Mečiar idején történt meg, hogy gránátot dobtak rám. Mečiar teremtette meg a vad privatizációt Szlovákiában. Az első Dzurinda-kormány alatt arra is megoldást kellett találnunk, hogy a bankok 24 százalékos kamattal adtak kölcsönt, mert a privatizáció á la Mečiar tönkretette őket" - reagált Bugár. Harabin erre azt válaszolta, hogy ha Mečiar vagy Mikuláš Dzurinda kormányzása alatt valamilyen bűncselekményt követtek el, vagy loptak, akkor azt ki kell vizsgálni. "Erre vannak a független bűnüldöző szervek. Ha valaki valamit elkövetett, mindig indítható büntetőeljárás, hacsak nem akadályozza azt az elévülés" - hangsúlyozta. Bugár szerint az, amit Mečiar idején privatizáltak, mára kevés kivétellel "megdöglött vagy szétlopták. Az, amit Dzurinda idején privatizáltak, máig működik, még ha később vissza is vásárolták." Harabin a jutalmakkal összefüggésben, melyeket néhány éve saját magának ítélt oda, azt mondta, hogy "erkölcsösen és tisztán" járt el, mivel abban az időben három, később négy tisztséget is betöltött. Bugár arra a kérdésre, hogy miért mondta a parlamenti választások előtt, hogy el tudja képzelni a Smer-SD nélküli kormányt, végül mégis ezzel a párttal lépett koalícióra, azt válaszolta, hogy nem a Most-Híd döntött így, hanem a választók. Robert Fico (Smer-SD) volt kormányfővel és alkotmánybíró-jelölttel kapcsolatban Bugár azt mondta: igazolták Fico jogi praxisát, illetve a szükséges évek számát, az alkotmányjogi bizottság tehát döntött, és jövő héten dönteni fog a parlament is. Harabin szerint a képviselők, miniszterek vagy a miniszterelnök jogi praxisába az is beleszámít, hogy részt vesznek a törvényalkotási folyamatban és törvényeket terjesztenek elő. A Legfelsőbb Bíróság bírója úgy véli, a Krímet nem annektálták, és szerinte semmiféle agresszióról vagy megszállásról nem lehet beszélni. Bugár ezzel nem értett egyet, és rámutatott, hogy az egész EU azon az állásponton van, hogy egyértelműen annexió történt. Harabin leszögezte, hogy apolitikus jelölt, aki egyetlen politikai párttal sem egyezkedik. Bugár Hrabin kérdésére azt válaszolta, hogy az isztambuli egyezményt nem kell visszavonni, mivel a parlament azt nem fogadta el. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring