R. Kaliňák: A vietnámi férfi elrablásának ügye kitaláció

6. decembra 2018 15:35
Pozsony, december 6. (TASR) - Robert Kaliňák (Smer-SD) parlamenti képviselő és volt belügyminiszter felszólította a média képviselőit, hogy kérjenek elnézést azoktól a civil alkalmazottaktól, akiket hamisan vádoltak meg a vietnámi vállalkozó "kitalált emberrablási ügyében", és hogy hozzák helyre ezt a hibát, mert ellenkező esetben ők teremtenek olyan légkört, amely erőszakhoz vezethet. Kaliňák továbbá bejelentette: polgári pert indít Andrej Kiska államfő ellen, aki szerint ebben az ügyben visszaéltek az államhatalommal. "Nagyon örülök, hogy találkozhatunk a bíróságon. Lehetősége lesz rá, hogy megmagyarázza a szavait" - jelentette ki a képviselő a csütörtöki sajtótájékoztatón, melynek azt a címet adta: "Pont a vietnámi ügy végére". A volt belügyminiszter hozzátette: nagyon örül, hogy szabad országban élünk, és hogy széles értelemben vett szólásszabadság van. "De minden joghoz felelősség is társul, főleg akkor, ha ezek a jogok más állampolgárok jogait érintik. Ez történt ebben az esetben is" - mondta. Kaliňák megismételte: nem hiszi, hogy Vietnám visszaélt volna a vendégszeretetünkkel. "Amit azonban a nyomozás bizonyított is, az az, hogy Szlovákiát ebbe biztosan nem vonták bele. Egyetlen politikus, rendőr, vagy állami hivatalnok sem vett ebben részt aktívan. Nem az a kérdés, hogy elraboltak-e valakit, vagy sem, hanem az, hogy aktívan segédkeztünk-e ebben, és most bebizonyosodott, hogy nem" - hangsúlyozta a volt miniszter. Kaliňák tagadta azt az információt is, miszerint azt hazudták volna Lengyelországnak, hogy a belügyminiszter az ominózus kormánygép fedélzetén tartózkodik, hogy a lengyel hatóságok engedélyezzék a légi jármű átrepülését az ország felett. Később azt mondta, hogy ilyesmi gyakran előfordult a közjogi méltóságok esetében is. Kaliňák úgy véli, a tehetetlen ellenzék helyét a média vette át, amely gyakran valós alapok nélkül kreál ügyeket. Szerinte ilyen "hoax" a vietnámi férfi elrablásának ügye is. "Kitalált információkról van szó, melyeket az ügyészség a rendőrséggel együttműködve ellenőrzött, és azzal zárták le az ügyet, hogy ezek a dolgok nem történtek meg" - mondta Kaliňák arra a cikkre utalva, amely leírta, hogyan történhetett a vietnámi férfi elrablása Pozsony (Bratislava) területén a szlovák hatóságok közreműködésével. A volt miniszter azt is a média szemére vetette, hogy Szlovákiát külföldön olyan országként tüntették fel, amelynek alapvető problémái vannak a jogok tiszteletben tartásával, és ahol visszaélnek a hatalommal. A Belügyminisztérium Felügyeleti Szolgálati Hivatalának nyomozója október 12-én kiadott egy határozatot, amellyel elutasította a vietnámi vállalkozó elrablásának ügyében tett büntetőfeljelentést. Az emberrabláshoz állítólag egy szlovák kormánygépet is felhasználtak. A nyomozó szerint nem indokolt büntetőeljárást vagy másféle eljárást indítani. A döntést a felügyelő ügyész is jóváhagyta, aki elutasította a feljelentő panaszát. Az ügyben a feljelentőn kívül további 23 személyt hallgattak ki. Soňa Juríčková, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze, aki elutasította a feljelentőnek a nyomozó döntése ellen tett panaszát, az indoklásban kifejtette, hogy a büntetőfeljelentésben leírt eljárás nem tekinthető hivatali hatáskörrel való visszaélésnek, hatósági eljárás akadályozásának, sem más jellegű bűncselekménynek. "A vizsgált bűncselekménnyel összefüggésben nem lehet tehát törvényesen megállapítani, hogy a kormány bármely tagja, a Belügyminisztérium alkalmazottai vagy a rendőrök visszaéltek volna a hivatali hatáskörükkel, illetve hogy törvénytelenül jártak volna el" - írta az ügyész. FIGYELEM: A TASR hang-, videofelvételt és képriportot mellékel a hírhez. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring