Pellegrini: A 2019-es közigazgatási költségvetés kiegyensúlyozott lesz

20. novembra 2018 14:11
Pozsony, november 20. (TASR) - A 2019-re szóló közigazgatási költségvetés kiegyensúlyozott lesz. Ezt szeretné elérni az a törvénymódosító javaslat, amelyet a parlament legközelebbi ülésére fognak beterjeszteni. Mindezt Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) árulta el kedden, a kormány tárgyalása után. "A harmadik negyedévre szóló elemzések és előrejelzések alapján optimisták lehetünk Szlovákia gazdaságát illetően. Mindezt figyelembe véve úgy döntöttünk Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszterrel és miniszterelnök-helyettessel, hogy az ország kicsit bátrabb lehet a jövő évi állami költségvetés tervezésénél" - mondta a kormányfő. "Úgy döntöttünk, hogy ma délután egy órakor, a pénzügyekért felelős parlamenti bizottság ülésén beterjesztünk egy költségvetési javaslatot, amelynek értelmében a kormány Szlovákia történelmében először kiegyensúlyozott költségvetéssel gazdálkodhat. Ez azt jelenti, hogy 2019-re a veszteség 0,0 százalék lenne, tehát most először nem költenénk többet, mint amennyi összeg befolyik az államkasszába" - hangsúlyozta. Pellegrini szerint a kormány célja már más, mint akkor volt, amikor a bruttó hazai termék tervezett vesztesége 0,1 százalék volt. "Kiegyensúlyozott költségvetéssel indulunk neki a tárgyalásoknak, ami nagy pillanat Szlovákia történelmében. Sokkal hamarabb értük el ezt az állapotot, mint gondoltuk volna. Mindezt a gyorsan fejlődő gazdaságnak köszönhetjük" - jegyezte meg Pellegrini. Azt is hozzátette, hogy a változások nem lesznek negatív hatással egyik tárca érdekeire sem. "Minden tervet finanszírozni tudunk, és emellett nulla százalékos hátránnyal gazdálkodhatunk" - zárta Pellegrini. ors
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu