A Nyitra Megyei Önkormányzat jövőre majdnem negyedmilliárd euróval gazdálkodhat

22. októbra 2018 17:19
Nyitra, október 22. (TASR) - A Nyitra Megyei Önkormányzat (NSK) 2019-ben 249 968 658,81 eurós költségvetésből gazdálkodhat. A megye bevétele így már a harmadik egymást követő évben növekedik. Míg 2017-ben körülbelül 182 millió euró nagyságú volt a költségvetés, addig idén már 224 millió, tehát több mint 40 millióval több, a jövő évre pedig majdnem negyedmilliárd eurót hagytak jóvá, ami további 26 milliós emelkedést jelent. Milan Belica, a Nyitra Megyei Önkormányzat elnöke szerint az emelkedés mögött két dolog áll - a megye kiváló gazdálkodása és a jól működő szlovák gazdaság. "A jövő évi költségvetés az ideihez képest nagy összeggel emelkedett, aminek az az oka, hogy a szlovák gazdaság gőzerővel megy előre, és ennek köszönhetően növekednek az adóbevételek. Egészében véve nagyon pozitívan értékelem a jövő évi költségvetést" - állapította meg Belica. Azt is hozzátette, hogy a Nyitra Megyei Önkormányzat az adósság terén is nagyon jól áll. A részletek teljes jövő évi összege nem haladja meg a 2,5 millió eurót. "A Nyitra Megyei Önkormányzat nagyon jól áll ezen a téren is. Az összes megyei önkormányzat közül nekünk van a legkisebb adósságunk, tíz százalék környékén. Ez azt jelenti, hogy lehetőségünk van más hiteleket is felvenni, akár ötször ekkorát is, mint amekkorával most rendelkezünk. Feleslegesen azonban nem fogjuk terhelni a megyét" - állapította meg Belica. A Nyitra Megyei Önkormányzat bevételeinek legnagyobb részét a természetes személyektől származó adók teszik ki, amelyek összege eléri a 121 millió eurót. További 54 millió euró kerül a kasszába különféle támogatásokból és transzferekből. A nem adóból származó bevételek nagysága 17,6 millió euró. A legnagyobb kiadások - 92 millió euró - az iskolaügyre mennek. 51 millió euró jut a szociális szolgáltatásokra, 43 millió a másod- és harmadosztályú utakra, 21,5 millió euró pedig a közlekedésre. FIGYELEM: A TASR hangfelvételt mellékel a hírhez. ors
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring