MO: A NATO általi bírálat oka a védelem évek óta tartó elhanyagolásában rejlik

10. augusta 2018 20:03
Pozsony, augusztus 10. (TASR) - A Szlovák Fegyveres Erők NATO általi bírálatában semmi újdonság nincs, az okok az évek óta tartó alulfinanszírozottságban és a védelem területének elhanyagolásában keresendők. Ezt Danka Capáková, a Védelmi Minisztérium (MO) szóvivője jelentette ki a TASR hírügynökségnek pénteken azokkal az információkkal összefüggésben, amelyek a NATO értékelő jelentésének összefoglalójában szerepeltek. Utóbbit Martin Dubéci, a parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko) párt tagja osztotta meg a közösségi hálón. A közzétett dokumentum eredetiségével kapcsolatban a minisztérium nem nyilatkozott, arra hivatkozva, hogy tiszteletben tartja a Nemzetbiztonsági Hivatal és a NATO előírásait, melyek értelmében az összefoglaló értékeléshez csak az arra jogosult állampolgárok férhetnének hozzá, a széles nyilvánosság nem. Az Észak-atlanti Szövetség a dokumentum szerint felrója a Szlovák Fegyveres Erőknek a gépesített hadosztály kiépítésének lassú tempóját, melyet egyébként egyik fő prioritásként kellene kezelnie, valamint a katonák és a katonai orvosok alacsony számát is. Capáková szerint a tárca vezetése módszeresen áll hozzá a hadsereg modernizációjához és a védelem fejlesztéséhez, összhangban azzal a 2030-ig érvényes hosszú távú tervvel, melyet korábban a védelmi tanács és a kormány is elfogadott. Szerinte az a tény, hogy a közepes gépesített hadosztály felállítását 2004-től kezdve folyamatosan elhalasztották, a modernizáció korábbi koncepció nélküliségének eredménye. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az értékelő jelentés kidolgozása idején még nem volt ismert a szuperszonikus repülőgépek ára és fenntartási költségük sem. "Ma már biztos, hogy a nehéz gépesített hadosztály kiépítését nem fogja negatívan befolyásolni ez a közbeszerzés. Azt is tudatosítani kell, hogy a szárazföldi erőknek a feladataik teljesítéséhez hatékony légi támogatásra van szükségük" - mondta Capáková. A szóvivő szerint az előző dokumentumokkal összevetve a NATO az utóbbi két évben pozitívabban ítéli meg a védelmi terveket, melyek készítői kiemelték: Szlovákia kész teljesíteni azt a kötelezettségét, hogy 2020-ban a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,6%-át, 2024-ben pedig a GDP 2%-át fordítsa a védelemre. kk
Všetko o agentúre
Spravodajský servis
Mobilné aplikácie
Videá
PR servis OTS
Fotografie
Audioservis
Archív a databázy
Monitoring
Zóna verejného záujmu